|
Gekaichromage WINDOWSNT4.0,
A CHAOS
birodalma
II. javított kiadás :)))) A javított részek ilyen ronda
piros színben jelennek meg. Nem azért, mert kommunista
vagyok, hanem mert jól megy a feketéhez...
Az
NT4 4-5-6-6a. javcsomag után már egész jól működik,
remélem eddig azé' nem jutok el...:))
Ennek marha ronda színe lett, mer' elkattintottam a
nyavalyás soros rágcsálóval...Hiába szeginy könyveklőnek
csak ez jár...:(
Bevezető:
Ez sokak számára unalmas, felesleges, undorító téma,
de (néha) keveseknek is állhat a világ...
.
Tisztelt Rézbőrűek, Törzsfőnök, egyéb Paranoiás Egyorrú
Kétlábú Felhasználók Tollal a Hajukban !!!
(Marha rondán néztek ki, úgyhogy sok lesz az apróbötűs
rész, szemüveg, kávé legyen készenlétben, a kézfejtől,
billentyűzettől 30-40 cm távolságra, mert ha leverjük
akkor nem a klaviatúrára borul a finom fekete nedü,
hanem a szőnyegre (majd az asszony felmossa), vagy a
parkettára (kicsit szétkenjük a lábunkkal, másnapra
megszárad, és az asszony gyün a sodrófával, hogy a skalpotoknak
annyi, úgyhogy csak óvatosan. ---szerk.)
Ezt az oldalt "többszöri rugdosás után" próbáltam meg
elkészíteni, tervek szerint a Windows NT bíztonságáról...
Először
is lássuk, mi szükséges ahhoz, hogy az NT kommunikáljon
egy másik géppel*:
*:
A tűzfalhasználóknak a következő "portokat" kell engedélyezni.
UDP (nbname,nbdatagram) TCP (nbsession) A tényleges
portszámok megtekinthetők a \WINNT\SYSTEM32\DRIVERS\ETC\services
helyen.
A kommunikáció 2 részből áll.
Az egyik az ún. SMB SERVER, ami ahhoz szükséges, hogy
a saját gépünkön megosztott állományokat, gépünket mások
is láthassák, a másik a SMB KLIENS, ami ahhoz kell,
hogy mások megosztott állományait, gépét "lássuk" a
hálózaton..Ezeket az összetevőket az NT telepítéskor
"felpakolja", de bármikor eltávolíthatjuk*,
de csak a felhasználói jogok beállítása, valamint az
összes általunk (sem) szükséges alkalmazások telepítése
(Office, Orifice (sicc innen büdös sápattarcú hekker,
előbb fürőggyé meg!!, stb...) után..)
*:Az
eltávolítás módja a következő: START/SETTINGS/CONTROL
PANEL/NETWORK (vagy jobb egérgommbal az asztalon levő
Network ikonon való kattintás/Tulajdonságok)
Services/SERVER(REMOVE) ez
a server komponens, WORKSTATION(REMOVE, ez a Compter
Browser eltávolításával is együtt jár, csak otthoni
gépnél ajánlott, ahol nincs szükség arra, hogy más gépeket,
megosztott állományokat is lássunk.Ez nem vonatkozik
az InterNETen keresztüli kommunikációra, ennek ellátása
a Remote Acces Service feladata)
Szóval csak bátran tessék REMOVEolny...majd
ha ezzel végeztünk kattanjunk a (Bindings/Kötések)re
onnan ráadásként még Disable(tiltás) a Remote Acces
Server-re a (All Servicesben), nyugi a RemoteAccesService(továbbiakbanRAS)
kliens ettől még működik...Még valami A Remote Acces
Servicesben A Dial-OUT ONLy legyen bekattanva, így csak
mi tudunk tárcsáznya...) Ha ezzel végeztünk egy kellemes
üzenet fogad bennünket hogy talán újra kellene indítnya
a Sziliciumszörnyet.De még ne vegyétek ki a hajatokból
a TOLLAT, Nézzetek el a Start/Control Panel/Servicesbe,
és a TCP-IP NETBIOS Helper-re kattanva az Automaticot
írjátok át DISABLED(tiltott)ra, mivel az SMB nélkül
úccse működik...:)
**Bátor Vakmerő, Harcos paranoiás
Indiánoknak: A NETWORK SERVICESben az RPC Configuration-t
is eltávolíthatják, de akkor az NT LM Security Support
Provider-t nem tudják többé használni (Ez a Service
a Súgó szerint támogatja azon Távoli Eljáráshívásokat
használó prg- kben is az NT Biztonságot, melyek nem
az NT szabványos csatornáit használja a Kommunikációra,
hanem MÁSokat..Hogy mik ezek a MÁSok azt a Súgó (meg
más se) Kötötte az orromra, úgyhogy az most nekiállt
vérezni.
Most már újraindíthatjuk a
Masinát.Az Újraindítás után az alábbi fájlokat helyezzük
át a Winnt/System32 Könyvtárból, hogy véletlenül se
legyenek "használatban"
SRV.sys (\Winnt\system32\drivers)
Ő az SMB Server "hajtómotorja", RDR.sys(\winnt\system32\drivers)
, LMREPL.exe, Browser.dll, wkssvc.dll(\Winnt\system32)
ők az SMB Kliens motorok..)
Az SMB Server, Kliens ugyanis szükséges új felhasználó
létrehozásához is...
ha már itt tartunk: Jöjjenek a tippek arra vonatkozóan,
hogy miként is garázdálkodjunk a felhasználói jogokkal:
ÁLTALÁNOS TIPPEK:
- Start/Programs/AdminTools/UserManager: Policies/Account
(Bocs de most angol nyelvű NT előtt ülök)
- Expires in (mikor járjon le a jelszó, célszerű megszabni
max. 1 hónapot (30), paranoiásoknak 2 hét
- Jelszó minimális hossza: 9 karakter (lehetőleg tartalmazzon
{...ő, ű, &...} és egyéb karaktereket, számokat,
használjuk ki az AltGr gomb( jobb oldali alt) adta előnyöket,
és egy kis papírfecnit, amire felírjuk, lehetőség szerint
ne szúrkájjuk skalpokkal tele, ne öncsük le kávéval,
mer' nem fogjuk tudni elolvasni...És ez rendkívül kellemetlen,
ha administrator szintű felhasználóról van szó..hehehehe...Ha
ez mégis előfordul, és tükör elött ülsz, valószínűeg
előadod a Rézbőrű Indián átalakulása Vérvörös színű
Vadállattá című (remélhetőleg) egyszemélyes tragikomédiát...
- Jelöljük ki azt a rub-likát is, hogy az NT ne emlékezzen
az előző jelszavakra,...mer'minek, ...???
- A Felhasználóneveket át lehet nevezni mindenféle krikszkraksz
indián nevekké, lehetőleg a jelszónál javasolt hosszal,
és karaktereket is tartalmazzon, mint pl. £ &@ðä<>Ð[Ðä,
stb...Ezt fejből maximum a Gondolatolvasó Jövőbelátó
Telepatikus Sápadtarcúak tudják megfejteni, és ők is
csak kristálygömbbel...
- OTTHONI HASZNÁLATRA 3 felhasználót célszerű létrehozni,
az egyiket soroljuk be az Administrator,
a másikat a Users, a 3.at pedig egyik csoportba se !!!
- Policies User Righst: "Kattancsuk be a
Show Advanced (Speciális) pipát, és szívjuk el, vagyis:
- Rendszer leállítása: Felhasználónként állítsuk be,
csoportot ne adjunk hozzá, mert minek???Nem a csoport
hajtja a szekeret, hanem a user..:))Ízlés szerint
- A rendszer teljesítményadatainak figyelése: Csak az
admin jogokkal rendelkező (átnevezett) felhasználót
adjuk hozzá, NE A ADMINISTRATOR CSOPORTOT!
{Továbbiakban (ADMIN)}
- Gép elérése hálózatból: Ez olyan üres legyen, hogy
a por, és a légypiszok, és a békepipa, meg a wodka se
látszódjon a tükörben sem(!!!)
- Állandó megosztott objektumok létrehozása: SENKI!
- Az Operációs rendszer részeként való működés: SENKI!
- Beégetett prg-k körny. értékeinek megváltoztatása:
ADMIN!
- Biztonsági Naplózás létrehozása: ADMIN, vagy SENKI!
- Fájlok és egyéb objektumok saját tulajdonba vétele:
Azt a 3. felhasználót adjuk hozzá, akit egyik csoportba
se soroltunk be..
- Fájlok, Könnytárak helyreállítása: ADMIN
- Folyamat token lecserélése: SENKI
- Folyamatok teljesítményadatainak figyelése: ADMIN
- Kvóták Növelése: ADMIN!
- Lapozófájl létrehozása: ADMIN!
- Log on as a batch job, service: SENKI!
- Log on locally: Administrators(ez most a csoport,
nem a user, mer különben nem enged tovább+ a 2 db felhasználó,
kiv az ADMIN-t , hiszen ő tagja a Administrators csoportnak)
- Memórialapok zárolása a memóriában, {munkaállomás
felvétele a tartományba}: SENKI !
- Naplózás felügyelete: ADMIN
- Programok debuggolása: ADMIN
- Rendszeridő megváltoztatása, szolgáltatók betöltése,
eltávolítása, tartalékmásolat készítése...,ütemezési
prioritás növelése: ADMIN
- Token objektum létrehozása, TÁVÍRÁNYÍTOTT RENDSZERLEÁLLÁS:
SENKI
- Szülőkönyvtár jogosultság mellőzése: ez egy érdekes
jog erről bővebben, ide default barátunk szerint mindenki
be van írva...de célszerűbb a SENKI!!Hogy ez mit a takar???
NOS: Az NTben nemcsak a fájlokhoz,
hanem a könyvtárakhoz is lehet jogokat rendelni...
Pl: A WINNT KÖnyvtárhoz ha (ADMIN: Full Control, User1
CHANGE, System (Change) jogokat rendelünk,
de pl. van egy NTlog.log nevű fájl amihez (EVERYONE
Full Control) is lehet, és ez a fájl az EVERYONE FULL
CONTROL lal jár el, valamint ha egy bármilyen fájl-t
belemásolunk,{ vagy a USER, vagy a SYSTEM telepítés
közben} a WINNT könyvtárba legyen dokumentum, akármi
az is felveheti az is a EVERYONE Full control-t anélkül
hogy rákérdezne, ha a "SZÜLŐKÖNYVTÁR JOG MELLŐZÉSÉHEZ"
van joga, ha NINCS:
- , akkor automatikusan felveszi a WINNT Könyvtár jogát
...( EZ gyakorlatilag a fájl számára egy korlát amin
semmilyen módon nem léphet túl, ennél kevesebb lehet
pl.: ADMIN: FULL CONTROL, SYSTEM : RX (olvasás), USER1
(RX), stb, de az EVERYONE (FULL CONTROL pl. már túl
sok, ehelyett már a Könyvtár jog fog működni)
- Amint ezt beállítottuk nekiállhatunk a Könyvtárak
, fájlok jogai etúlságosan "szabad"on szállonganak alapértelmezés
szerint::
- A syskey utasítással Lekódolhatjuk a fiókadatbázist,
ezt a kódot később frissíthetjük is,...
Ez alapértelmezés szerint sajnos feltörhető, bár több
mint a semmi, a Microsoft Honlapján állítólag letölthető
a javítás...
A Rendszerindító kulcsot célszerű minden jelszóváltásnál
frissíteni...
JELZÉSEK:
C:\ -tegyük fel, hogy ez az NT telepítője...
US1= Általunk létrehozott Administrator
US2= Általunk létrehozott Felhasználó, aki egyik
csoportba sem tartozik
US3= Általunk létrehozott Felhasználó, aki a USER
csoportba tartozik
Először
is jelentkezzünk be US2-ként, és az egész C:\ Meghajtót
vegyük (Take Ownership) saját tulajdonba
Akinek
az adott fájl , könnytár, meghajtó (objektum) a tulajdona
az bármikor vissza/át-írhatja a jogokat...Tehát ez egy
afféle végső menedék is lehet az admiin. számára, ha
egy rosszindulatú felhasználó ki akarja tiltani vhonnan,
de mivel mi normal otthoni user-ek vagyunk csak nem
vagyunk skizofrének, saját magunk ellenségeii...:)
Ha
ezzel végeztünk jelentkezzünk ki, és lépjünk be US1ként:
I.
Majd jöhet a JOGÁLLÍTÁS?
C:\ Könyvtárban
US1: Full Control
US3: Change(RWXD)
System: Change
("Replace Permissions onSubdirectories" ; "Replace Permissions
on Existing Files")
Ez
elszöszmötöl egy darabig, közben ihatunk némi kávét....,
vagy egyebet, elszívhatunk egy békepipát, békapapát,
ízlés szerint..
II: C:\
US1: Full Control , System Change ("Replace Permissions
on Existing Files)
Paranoiások tovább ragozhatják, pl. boot.ini, ntdetect.com,
ntldr, csak RX mind a US1nek, mind a Systemnek
A Pagefile.sys-t mivel használatban van, nem tudjuk
át írni, nem is kell,
III. C:\WINNT Könyvtárban jelöljük ki a .exe ; . dll
; .ocx fájlokat, win.ini, system.ini és ("Replace Permissions
on Existing Files")
US1: Full Control
US3: RX
System: RX
Kivéve:
a poledit.exe (csAK NT4Serverben), regedit.exe- ezekre
csak US1: Full Control
System: RX-et adjunk
REM: Nem adhatunk mindenhova RX-t , pl. naplófájlokba
minden felh. kell hogy írjon,
Pl: a nsreg.dat-ba ha nincs egy usernek írási joga nem
műkszik a netsapka Navigator 4.7x sem...
És így tova....az alkönyvtárakban is...baromi lassú
munka , fárasztó, igazi MAZOCHIZMUS....
A \Winnt\system32 könnytárban van néhány fájl, ahol
megfontolandó a US3 engedélyezése még RX szinten is..
Ezek:
- at.exe (Ezzel lehet létrehozni időzített feladatokat...Letilthatjuk
pluszban olyan módon is hogy a
StartMenu/Settings/Control Panel/Servicesben a Task
Scheduler(Scheduler)-t Disabled (tiltott)ra veszzük,
és
leállítjuk
- format
- convert
- control
- usmgr
- chkdsk
- autoconv
- autochk , stb.. további info az NTsúgóban,
kézikönyvben, hadd ne soroljam fel az egész hóbelevancot...:))
Amint
végeztünk, a biztonság, és a használhatóság kedvéért
lépjünk be minden felhasználóval, és ellenőrizzük le,
hogy mindenhez van e jogunk...A jogok állításával kapcsolatban
van még egy kitűnő állítási lehetőség, ez pedig a Distribute
COM Services kihasználása (DCOM)
A beállítása a következő:
Start/Run
{WIN+R): DCOMCNFG
Ebben
Futó folyamatok ALKALMAZÁSOK (process)-ek , valamint
az azokat futtatók jogait állítgathatjuk. /-Mivel mindannyian
más-más alkalmazásokat használunk, nem lehet minden
esetben egységes tippeket adni...Viszont előnye hogy
az NT4 úgymond testre(rézbőrűre) szabható-/...Valamint
az alapértelmezett jogokat is állíthatjuk, még a használt
IP protokollokat is...
Talán a Datagram UDP/IP,
TCP/IP a legszerencsésebb...
Általában
érdemes a lehető legszigorúbbra állítani a jogokat..
Pl. : A Default Configuration
Permissionsban : érdemes a US3-nak RX-et(olvasás), US1nek
(Full control), a System, Interactive felhasználók jogaival
is lehet kisérletezni, de nem feltétlenül érdemes...
Összességeében
ha a stabilitásra választottad otthonra az NT-t {Érdekes
én azt tapasztaltam, hogy lényegesen ritkábban bont
pl. a modem, mint W9Xalatt tette, ergo.. 7-8-9 óra után
nekem kellett "manual" bontani...} , akkor a Wstation,
SERVER -t (gyakorlatilag a teljes SMB-t ) eltávolítva
már a DCOM szerepe meglehetősen legyengül, hiszen a
Hálózati kommunikáció:
/Teljes Hálózat/Windows Network-re
már azt adja, hogy nem lehet a hálózaton tallózni,
sőt helyi hálózatban az SMB SERVER-t
eltávolítva SENKI SEM LÁTJA A GÉPÜNKET A HÁLÓZATBÓL..(!!!),
Ha SERVER MANAGER-rel kívánják "megtekinteni, módosítani"
a "Megosztásainkat" az sem fog sikerülni, A Gép úgy
"látszik", mintha be sem lenne kapcsolva...:))
AZ Explorerben elvégezhető műveletek
a "GENERAL", "TOOLS", "SECURITY" jelenik meg,
a "SHARED" eltűnik...:))
Bár
állítólag a "Security Policy Editor"-ral mindez könnyebben
megvalósítható, nekem ez sajnos nem áll rendelkezésre...egyszer
letöltöttem, aztán ügyesen rossz könyvtárba tettem,
amit később ledörgöltem...
Ilyen
hibákat egy jó Indián nem követhet el, ezé' én nem is
tartom magam indiánnak, se sápattarcúnak, se
stb...
EGYÉB:
Csak
Windows NT Server-eseknek :
-
Telepítéskor 0 felhasználós szervert válasszunk...Per
Server 0 (Itt megjelenik egy figyelmeztetés, hogy az
alap TCP/IP szolgáltatások, fájl/nyomtatómegosztás nem
fog kellően működni, de OKézzuk le, otthon kinek osztanánk
meg...) Persze felmerül a jogos kérdés, ki használ otthon
Stand-Alone(egyedülálló NT4 Servert) De mint a bevezetőben
említettem keveseknek is állhat néha a világ...
Használjuk
ki a System Policy Editor nyujtotta előnyöket a User/Systemben
Használjuk a Disable Registry Editing Tools-t
/Local Computerben a WINDOWS NT System/Logon ban a Do
not display last logged user name..
és a kkor a NT nem jegyzi meg az utolsó bejelentkezőnek
a nevét...
Ezeket
el lehet végezni a WStationban is a regisztrációs Database
szerkeztésével, de attól egy csöppet el vagyok szokva...
Úgyhogy momentán most férfias rézbőrűséggel beismerve
nem'tom hol...
MÁS:
Melyik
Böngészőt használjuk
IE
5.0x
vs.
Nescape 4.7x
I:
Először is a titkosítás erősségét vegyük mindjárt 128bitesrre,
ellenőrzésképpen ha a \Winnt\system32ben szerepel
a rsaenh.dll, akkor 128bitesek vagyunk...
II.: Az IE használata közismerten kényelmesebb, bár
kevésbé biztonságosabb, legalábbis az előbbi használata
során 2hetente nem árt az MS honlapján javítócsomagot
keresgélni...
A Netsapka pedig sajna kiséé koramult, nem minden honlapocska
megjelenítésére alkalmas kellő mértékben...
Igazából izlés dolga legalábbis szerintem,...
Melyik
Tűzfalat használjuk???
-
AtGuard: Kissé nehezen kezelhető, Viszont Totálisan
testre szabható egyéni, egyedi Böngészőszokásoknak megfelelően,
igazán kiváló
- Black Ice: Pofonegyszerűen kezelhető, Intelligens
Sápadtarcú elhárító....
- ZoneAlarm: Még nem volt hozzája szerencsém
- guardIT: Sajnos őhozzája sem...Bár ígéretesnek hangzik,
ha valóban el tudja rejteni az IPcímet...www.ca.com
- LockDown 2000: Egy korábbi .5.0-s verzió a port scan
ellen nem védett kellően, az ICMP-t nem vizsgálta
viszont van beépített whois keresője...(AZ adott IPtartomány
üzemeltetőiről ad info-t pl:
145.236.1.1- 145.236.255.255)
NIS 2K: Csak abból a verzióbol tudtam Trialt szerezni
(1.0) amelyik épp nem futott Nt alól grrrrr
Én
eddig a AtGuard + Black Ice párpsításst használtam,
teljes sikerrel !!!
Melyik
Víruskeresőt használjuk???
-
Hát ez végképp kinek kinek a gépét válogatja, bár NT
4 Server esetében némileg talán csökken az ellátottság
De::
A
Norton AntiVirus 2000 for Windows Nt4 használata kerülendő!!!!!!!
Manuális
keresés közben amint elér egy spec. fájlhoz, keresés
közben Dr. Watson kiséretével eltávozik a Rendszerből,
és a Számítógép Újraindításáig nem fog működni, a kisikon
a jobbalsó sarokban megmarad, a szolg-tatások között
is szerepel, csak mintegy lebénulva teljesen feleslegesen....
Az
eset Katasztrofális is lehet ugyanis, ha emil-mellékletként
2 fájlt küld át egy sápadtarcú, rosszabb esetben a
2 fájl-t ötvözi...akkor mivel a spec. fájl "szétlőtte"
a Norton-t a második akár virus is lehet , a Norton
oda se bagózik rá...
A
Spec fájl. minden Win felhasználó rendelkezésére áll,
ugyanis része a MS IE 5.x telepítőkészletének, azonbelül
a Virtual Machine-nak, konkrétan a "WFC" csomagnak...Amint
a Norton
kiírja a Scanning in compressed file wfc.zip-et másodperceken
belül temethetjük a víruskeresőt....
Elszáll!!!"...Dr. Watson acces violation..."
Ez rendkívül bosszantó, ugyanis az NT-t eleve biztonságra
érzékenyebb helyen használják,
sajnos a hiba nem gépfüggő,
Cyrix266-os, valamint 2 db Intel Celeronon is le lett
tesztelve, még a teszt idejére a Everyone FULL CONTROL
is engedélyezve volt az egész winchesteren....A HIba
Windows NT Server alatt is fellépett SP6(a)val is...
Hát
ez van....Uff, én beszéltem....
---------------------------------------------------------------------------------------------------
Sok
helyütt olvastam már az alábbi próblémáról...No lássuk...
!!!Hogyan
érjük el betárcsázással a Céges, 2. lakásunkban
tartózkodó, stb. helyen NT Server + Proxy kiszolgálót,
megosztott könyvtárakat otthoni melóra, otthoni NT-nkből
modem használatával ???
-
Telepítsük fel a WInNT-t (bármily meglepő enélkül sajnos
nem működik...és még a wodka is kiborul..., javcsomagokat...,modemet,
NetBöngészőt, ha szeretnénk használni a Céges Proxyt...
A Cég Belső Hálózati Prg.kliens részét...(ha dolgozni
is szeretnénk)
-
A Control Panel/Hálózatok-ban A "Remote Acces Service"(
Dial-Out only), "Netbios interface", "Workstation",
"RPC Configuration" "COMPUTER BROWSER" - Ebben feltétlenül
adjuk hozzá a betárcsázni kívánt WORKGROUP(Munkacsoport),
DOMAIN(Tartomány) nevét - legyen telepítve, a Kötéseknél
(Bindings) célszerű kivenni a kitiltania
REMOTE ACCES SERVER-t a szolgáltatások közül...
Újraindítás
után SZIGORÚAN CSAK USER jogosultággal (a saját gépünkön)
a tárcsázó segítségével feltárcsázni a SERVER-t, mintha
a NETszolgáltatónkat hívnánk...
(Feltételezve, hogy a távoli NT4 Serveren van betárcsázási
jogunk, engedélyezve van
a REMOTE ACCES SERVER, a benne levő modemen a "felhívhatóság"
engedélyezve van...)
A
Tárcsázási sercegés után a SERVER kérni fogja a távoli
felhasználónevet, jelszót,
DOMAIN/WORKGROUP-ot, pötyögjük be, ENTER, aztán regisztrálnak
a hálózaton...
Buktató:
Az Autentikációnak/titkosításnak az NT4 SERVERen , és
a KLiensen is egyezni kell...
Beállítása : NT4 SERVEREN: Control Panel/Network/Remote
Acce Service
Kliensen: a tárcsázási beállításoknál Kellékek/Telefonos
Hálózat
Ha
a SERVER elfogadott bennünket, akkor az Intéző ből máris
a Hálózatokban /DOMAIN, WORKGROUPban
máris láthatjuk a Távoli masinát, mintha bent lennénk
a helyi hálózatban,
No most itt kérni fogja még egyszer a jelszót, amennyiben
az Otthoni , és a Távoli felhasználónév nem egyezik
meg...
Nem kell megrémülni a betárcsázási jelszót/rézbőrűnevet
kéri...Csak itt már nem a RAS, hanem a LAN számára...
*AtGuardistáknak
engedélyezni kell a 137,138as UDP portot a System, és
a 135-öst (DCOM) az EXPLORER.exe (NC, wincmd, stb.)
számára..Ilyenkor már van értelme a DCOMCNFG használatának
is...
WEBPROXY:
Az Internet Explorer-ből (Amennyiben a Távoli gépen
van Proxy SERVER) elérhetjük akár a netet is.( Ha a
SERVER ISDN-en van pl. tehát egyik vonalon tud hívást
fogadni, a másikon pedig hívni)
megjelenik egy TŰZFAL ablak, ide
ismét be kell írni a username/jelszót, ha az Nt4 RendSZERGAZDi
engedélyezte, innentől a NET isműködik...
WINSOCK
PROXYnálAmennyiben a SERVER Winsock Proxy-ra /Control
Panel/WSP Client -ben kell engedélyezni
Enable Winsock Proxy Client -el,
akkor Közvetlen kapcsolattal működik, akár Netscape
Navigator is...
Persze
vannak gyökér ISDN modemek, melyek nem tudnak analóg
hívást fogadni, ilyenkor pech.
U.I:
Sok sikert, sápadtarcuaktól mentes éjszakákat...(Nappal
k..va drága a telefon...)
|